Az irodalom nem csak szórakoztat, hanem tükröt tart elénk, feltárva ezzel az emberi lélek rejtett zugait. Nem véletlen, hogy számos pszichológiai jelenséget, híres irodalmi alakok után neveztek el, akik tökéletesen megtestesítik, ezeket, a lelkiállapotokat. Bejegyzésünkben most ismert és kevésbé ismert szindrómák nyomába eredünk, melyek először könyvek lapjain születtek meg.
/Kép forrása: Pexels/
- Münchausen – szindróma
A Münchausen – szindróma olyan pszichés zavar, mely során valaki szándékosan betegségtüneteket talál vagy okoz magának – ezzel figyelmet, együttérzést kicsikarva a környezetéből. Nevét Rudolf Erich Raspe műve után kapta, mely Münchausen báró kalandjait dolgozta fel. A báró valós személy volt, aki saját maga talált ki hihetetlen, irreális történeteket hőstetteiről.
- Anna Karenina – szindróma
Tolsztoj világhírű művében a tragikus sorsú Anna Karenina megszállottan ragaszkodik toxikus szerelmi kapcsolatához, mely irracionális tettekhez vezet. A szélsőséges érzelmi döntések hátterében intenzív szerelmi viszony áll és gyakran jár együtt önpusztító viselkedéssel, valamint azzal a gondolattal, hogy a szerelem minden áldozatot megér. A személy úgy érzi, kedvese nélkül ő már csak semmi, pont ahogy az orosz irodalom felejthetetlen nőalakja érzett.
- Alice csodaországban – szindróma (Todd – betegség)
Ez valójában nem pszichológiai hanem neurológiai rendellenesség, mely Lewis Caroll híres regényéhez köthető. Olyan állapot, mikor a személy a valósághoz képest torzulva érzékeli saját testét vagy környezetét – hatalmas nagynak vagy éppen túl kicsinek. Ehhez gyakran társul időérzékelési zavar és hallucináció. Pont úgy, ahogy Alice tapasztalta a regény folyamán. Legtöbbször epilepszia vagy vírusfertőzés állhat a háttérben.
- Dorian Gray – szindróma
Oscar Wilde híres regényében, a Dorian Gray arcképében a főszereplő soha nem akar megöregedni, helyette a róla készült portré viselje az idő múlásának nyomait. A műben megjelenik a szépségkultusz, a fiatalság bálványozása és a korral járó testi – lelki változások elutasítása – mint a róla elnevezett állapotban, ahol az egyén kényszeresen fiatal és tökéletes külsőt akar.
- Othello – szindróma (patológiás féltékenység)
Shakespeare kitűnő ismerője volt az emberi léleknek, így tudott sajátos személyiséget alkotni szereplőinek. Othello figurája a drámában féltékeny és eltorzult gondolatokkal küzd, majd végül megöli feleségét, miután azt hiszi megcsalta őt. A pszichológiában ez a patológiás féltékenység súlyos, irracionális elmeállapotot szül, mely során az érintett meg van róla győződve, hogy partnere hűtlen, ezért agresszív és állandó kontroll alatt tartja. A dráma maga a féltékenység pusztító hatását ábrázolja, a valóságban ennek kezelése komplex terápiát igényelhet.
- Polyanna – szindróma
Eleanor H. Porter 1913-as regényében Pollyanna egy árva kislány, aki mindig minden helyzetben és mindenkiben a jót látja, egyfajta idealizált világképet tudhat magáénak. Hisz abban, hogy minden rosszban van valami jó, azonban pszichológiai értelemben naiv és a valóságtól elrugaszkodott. Kényszeresen mindenben a jót látni és a valóság negativitást elutasítani sürgős megoldást igényel, amelyet sok esetben a valós érzelmek elfojtása és a problémák tagadása kísér.
- Nárcisz – típusú személyiségzavar
Habár nem irodalmi mű, hanem mitológiai alak, mégis érdemes egy pillantást vetni a nárcizmus szó eredetére, mely az ősi görög alak Narkisszosz nevéből ered, akinek mítoszát Ovidiusz dolgozta fel. A történet szerint Narkisszosz beleszeretett saját tükörképébe egy tó vizén és képtelen volt elszakadni tőle. Végül ebbe halt bele, halálának helyén pedig virág nőtt, melyet nárcisznak nevezünk. Pszichológiai fogalomként nagyon tág személyiségjegy, mely sokféle viselkedésmintát magában foglal. A nárcisztikus személy figyelemre és csodálatra vágyik, ugyanakkor manipulatív és irigy másokra. A párhuzam a személyiségzavar és a mitológiai alak között az, hogy mindkettő túlságosan elmerül önképe és fontossága iránti vonzalmában, miközben mások érzéseit figyelmen kívül hagyják.
- Hamlet – szindróma
A Hamlet – szindróma a döntésképtelenség állapotáról és a túlgondolásról szól, mely során az illető belső szorongásai és dilemmái miatt egyszerűen megbénul és képtelen valódi lépésekre rászánni magát. Shakespeare Hamlet a dán királyfi című drámája ihlette, melyben a Lenni vagy nem lenni monológ az irodalmi példája a belső, morális vívódásnak.
- Odüsszeusz – szindróma
Homérosz eposzának főhőse, Odüsszeusz tíz évig bolyongott a tengeren és közben szüntelenül hazavágyott Ithakába. Az Odüsszeusz – szindróma alatt a migrációs stresszt értik a szakemberek, amely akkor jelentkezik, ha hosszú időre idegen országba kerül valaki. Főként menekülteknél és külföldi munkavállalóknál figyelhető meg, jellemző tünetei a honvágy, szorongás és beilleszkedési nehézségek.
- Werther – effektus
Goethe híres regényében Az ifjú Werther szenvedéseiben a főszereplő, Werther öngyilkosságot követ el reménytelen szerelme miatt. A könyv megjelenése után (1774) Európa szerte megnőtt a hasonló öngyilkosságok száma, ezért a hatást Werther -effektusnak nevezték. Eszerint egy ismert személyiség öngyilkossága befolyással bír a társadalomra és növelheti a szuicid hajlamokat. Ma már etikai előírások vannak a nyilvánosságban (főként média – nyilvánosságban) történő öngyilkosságok kezelésére, a Werther – effektus elkerülése végett.
HU 
EN