Nemzetközi Művészek Találkozása az Art Deco II. Kiállításon

Második alkalommal került megrendezésre február 7-én a Decorative Art Exhibition, azaz Art Deco II, ahol a művészekkel együtt csodálhattuk meg a különböző dekoratív művészetről készült alkotásokat. A kiállításon tizenhat országból 73 művész,  119 műalkotását tekinthetjük meg. A bemutató missziója, hogy megismertesse a különböző festőket az érdeklődőkkel. 

Mi is az art déco? 
Az irányzat a második világháború előtti korszakból ered, világkörüli útjára azonban az 1920-as években indult Franciaországból, de a 30-as években élte igazán virágkorát. 1930-tól legnagyobb hatása az Amerikai Egyesült Államokban volt, de Európa-szerte, a Dél-afrikai Köztársaságban és Kínában is hatalmas szerephez jutott.
Az art déco az első modern világstílus, amely a luxushoz kapcsolódik és amely a filmektől kezdve a festészeten át az építészetig minden művészeti ágra jelentős hatást gyakorol. A kor divatját, sajtóreklámjait is jelentősen áthatotta.” – Írja a Hamu és gyémánt – art déco, de mi is ez?

Az art déco festményekre jellemző, és ami a kiállításon szereplő festmények között is megtalálható, a letisztult, geometrikus formavilág, a fényűző elegancia és a gazdag színvilág, a kompozíciók, valamint élénk színekkel és fényűző motívumokkal díszített művek. Az alkotásokon gyakran visszaköszön még a szimmetria, az arany és ezüst tónusok, valamint a modernizmus és a klasszikus művészet ötvözete. Az Art Deco II. kiállítás festményei mindezeket az esztétikai jegyeket ötvözik, elragadó eleganciával és időtlen stílussal. Az alkotások témái változatosak: a városi élet dinamikájától kezdve a természet inspirálta jeleneteken át a divat és a luxus világáig.

A kiállításnak a Golden Duck Gallery & Art Space ad otthont, amely Budapest egyik leglátogatottabb utcájában a Ráday utcában található. A galéria utcafronti széles ablakaival lehetőséget nyújt, hogy az alkotások egy részét kintről is megcsodálhatjuk. A hely lehetőséget ad a művészet fizikai bemutatására és azok szerelmesei, rajongói személyes találkozásra. A terem nemcsak művészeti eseményeknek ad otthont, hanem versenyeknek és előadásoknak is. 

Az eseményt a galéria tulajdonosa Váradi Katerina nyitotta meg egy könnyed, olykor humoros beszéddel, amely minden jelenlévőnek mosolyt csalt az arcára. A program keretében okleveleket osztottak ki a jelen lévő művészek között. Emellett külön kitüntetések és pénzdíjak is kiosztásra kerültek. A programok után a jó hangulatot élőzene biztosította.
Katerina az adományozás fontosságáról is szót ejtett; valamint az alkalmat megragadva a jelenlévőknek volt lehetősége a Vakvezetőkutya Intézet felé adakozni, amit maga a galéria is támogat.  

Véleményem szerint az Art Deco II. kiállítás egy izgalmas és elegáns visszatekintés a múlt századi művészeti irányzatokra, miközben friss, kortárs szemlélettel közelíti meg azokat. Különösen érdekesnek találom, hogy a művészek mennyire tudtak újat mutatni ebben a stílusban. Megjelennek a klasszikus elemek, mégis sikerült valami igazán frisset és modernet belevinni a munkákba. Ha egy kiállítás egyszerre nosztalgikus és újszerű, akkor az már önmagában figyelemre méltó. 

A kiállítás március 13 – ig megtekinthető.
További információkért látogassanak el a galéria weboldalára, Golden Duck Gallery, vagy személyesen, Budapest, Ráday u. 31a, 1092. 

Váradi Katerina második galériájának, a SORS Gallery hivatalos megnyitója március 7.

Related Posts

hu_HUHU
Powered by TranslatePress