Hamupipőke újragondolva - Mese, humor, modern elemek
A Budapesti Operettszínház új bemutatója, a Hamupipőke, első ránézésre egy klasszikus meseadaptációnak tűnik, de a színpadon egészen más bontakozik ki. Pejtsik Péter zeneszerző és Orbán János Dénes Kossuth-díjas költő, prózaíró alkotása modern elemekkel és más mesehősök bevonásával frissíti fel a jól ismert történetet, ami sok néző számára váratlan fordulatot jelenthetett.
Bár az előadás látványvilága és a jelmezek igényesek, a cselekmény szerteágazó és helyenként kaotikus. Hamupipőke történetébe több másik mesehős is bekapcsolódik, mint Hófehérke, és Csipkerózsika. A darab modern elemekkel igyekszik közelebb hozni a történetet a mai fiatalokhoz – a Herceg lovaglás helyett hoverboarddal közlekedik, Hófehérke pedig ébredés után először a kávéjáért nyúl, majd rögtön készít egy szelfit. A Herceg az igazit keresve útközben Csipkerózsikánál és Hófehérkénél is próbálkozik, végül egy templomi ünnepségen pillantja meg Hamupipőkét, vagyis Rózsát, akiről úgy érzi, hogy ő lehet a valódi társa. A darab egyik legváratlanabb fordulata egy kínai sárkány felbukkanása volt, aki épp hercegnőt keresett feleségnek. A hatalmas, látványos figura váratlanul betoppant a hercegi bálba, ezzel tovább fokozva az előadás mesésen eklektikus világát.
Bozsik Yvette rendezése látványos és kreatív, a színpadkép és a jelmezek pedig a luxus érzetét keltik, legyen szó egy portréról, egy városi tájról vagy egy absztrakt kompozícióról. A modernizált képek és humoros utalások a gyerekek számára szórakoztatóak lehetnek, de azok, akik egy klasszikus Hamupipőke-feldolgozást vártak, könnyen csalódottan távozhatnak.
A darab zeneileg is sokszínű, egy-egy dalon belül több stílus keveredik, ami dinamikussá teszi az előadást, de egyben töredezetté is. Az első felvonás során nehéz felfedezni az eredeti történet vonalát, a második részben azonban már jobban kirajzolódik a Hamupipőke-mese.
Összességében a Hamupipőke egy merész, de megosztó kísérlet az Operettszínháztól. Míg a fiatalabb közönség számára látványos és humoros, a klasszikus mesevilágot kedvelő nézők számára inkább zavarba ejtő és csalódást keltő lehetett. Talán szerencsésebb lett volna egy új címet adni az előadásnak, hogy a közönség pontosabb elvárásokkal üljön be a nézőtérre.






Képek forrása az Budapesti Operettszínház hivatalos oldala