Generációk Dialógusa vagy inkább Monológja? – BCEFW Kísérőrendezvény Összegzése

A Generációk Dialógusa elnevezésű BCEFW kísérőesemény február 14-én került megrendezésre a Bazaar impozáns környezetében. A beszélgetés célja a generációk közötti kapcsolatok felfedezése volt, azonban sokszor előfordult, hogy a válaszok nem teljesen a feltett kérdésekre reflektáltak. Ez részben annak volt köszönhető, hogy az eszmecsere során a kérdéseket követően mindig öt embernek kellett egymás után válaszolnia, ami elkerülhetetlenül ahhoz vezetett, hogy inkább egymás gondolataira reagáltak.

A beszélgetést Tamás Ildikó divatantropológus vezette, a résztvevők pedig: Fannica, Bastion, SUZA, Zimits Andrea, valamint a Fashion Revolution Hungary képviselője, Pölz Klaudia voltak. Noha a fenntarthatóság fontossága és a tervezés saját kivitelezése közös nevezőként említhető, a beszélgetés során nem mindig alakult ki egyértelmű párbeszéd.

Az eseményt divatbemutatók kísérték, amelyek során három tervező mutatta be alkotásait. SUZA kifejezetten esztétikus, fiatalos estélyi ruhákat vonultatott fel, kiegészítve egy esküvői ruhával is, amely különösen elegáns darab volt. Munkáin látszott a szakmai tapasztalat és a precíz kivitelezés.

A Bastion kollekciója főként bútorszövetből készült kabátokból állt. A szabászati megoldások kifogástalanok voltak, azonban felmerült a kérdés, hogy ezek a darabok mennyire kényelmesek a mindennapi viselet során, hiszen a bútorszövet merevebb anyag lehet.

A harmadik bemutatót Fannica prezentálta. Annak ellenére, hogy a tervező jelenleg Milánóban tanul divattervezést mesterszakon, kollekciójában nem feltétlenül volt felfedezhető az általa a beszélgetés során oly sokszor emelített haute couture vonal. A darabok merészek voltak, de inkább az „érdekes” jelző illik rájuk. Akadt olyan nadrág, amely egy fast fashion márkánál is megtalálható lenne, illetve olyan szett is, amely fényes karácsonyfadísz-szerű szálakból állt – talán a fenntarthatóság jegyében. A kollekció egyik kiemelkedő darabja egy kék-fehér madeira csipke hatású felső volt, amely igazán aranyos, figyelemreméltó alkotásnak bizonyult.

A Generációk Dialógusa rendezvény mindenképpen érdekes kezdeményezés volt, amelynek célja a különböző divattervezői generációk közötti átjárhatóság és a párbeszéd erősítése volt. Noha a koncepció helyenként elcsúszott a kommunikációs akadályok miatt, a bemutatott ruhák sokszínűsége és az alkotók szemlélete egyedülálló hangulatot adott az eseménynek.

Related Posts

hu_HUHU
Powered by TranslatePress